November 5-én kezdődik a Zsidó Kulturális Napok az Óbudai Társaskörben. A négynapos eseménysorozatban idén felolvasóestek, pódiumbeszélgetés, zenés emlékezetprogram és óbudai történelmi séták is helyet kaptak.
Saly Noémi a magyar és a zsidó konyha találkozásairól mesél, színpadra lép még mások mellett Hegedűs D. Géza, Pető Kata, Verebes István és Sándor Pál, Veiszer Alinda vendége Geréb Ágnes lesz.
A Zsidó Kulturális Napok november 5-től 8-ig várja a közönséget az Óbudai Társaskörben. A nyitóesten Hogyan zsidó? címmel Verebes István vezet pódiumbeszélgetést. Vendége Ledniczky Lívia történész, a Lauder Javne Iskola főigazgató-helyettese, Sándor Pál filmrendező és prof. dr. Balázs Gábor eszmetörténész, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora. A résztvevők együtt gondolkodnak arról, mit jelent ma zsidónak lenni: hogyan viszonyul egymáshoz származás, vallás, kultúra, családi örökség, hit és kétely.
November 6-án Gurubi Ágnes Szív utca című kötetéből villannak fel részletek Pető Kata színművész előadásában. A Margó-díjra jelölt, spanyol fordításban is megjelent családregény női sorsokon, emlékeken, veszteségeken és elhallgatott történeteken keresztül ereszkedik a múltba. A program a Kortársaskör sorozat része, szerkesztő-producer: Blastik Noémi és Perczel Enikő.
November 7-én délelőtt történelmi sétán eredhetnek az érdeklődők Óbuda zsidó emlékeinek nyomába. 15 órától Hegedűs D. Géza lép színpadra, Kertész Imre Az angol lobogó című rövidpróza-kötetéből olvas fel. A kötetben a személyes emlékezet és a történelem találkozik. A nyolcvanperces előadás egyben megemlékezés az 1956-os forradalom 70. évfordulójáról.
Este Egy szippantásnyi oxigén – Emlékezés az OMIKE művészeire címmel az 1939 és 1944 között működő OMIKE Művészakció történetét idézik fel a színpadon. A téma kutatójával, Harsányi Lászlóval Retkes Attila beszélget, közreműködik Palerdi András és Hidegkuti Pálma, valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság muzsikusai.
November 8-án délelőtt újabb történelmi városnézés indul – a séták az Óbudai Társaskör és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közös programjai. Délután Saly Noémi művelődéstörténész várja a közönséget Magyar konyha – zsidó konyha című előadásával, melyben szó esik a két konyhakultúra kölcsönhatásairól, vallási szabályokról, hétköznapi praktikákról és a receptek vándorlásáról.
A négynapos programsorozatot a Világítótornyok zárja. Veiszer Alinda vendége Geréb Ágnes pszichológus, szülész-nőgyógyász és független bába lesz, az apás szülés, a háborítatlan szülés és az otthonszülés hazai történetének meghatározó szakmai képviselője.
A 4. Zsidó Kulturális Napok a MAZSIKE és az Óbudai Társaskör együttműködésében valósul meg.
A programokra az Óbudai Társaskör infópultjánál és online elővételben is válthatók jegyek.




